Amicus Curiae

Amicus Curiae

Oklahoma felmutatás

Bene Krisztián ártatlan

2019. október 24. - Radnóti László

Bene Krisztián ártatlan. Ujvári a megismételt másodfokú eljárás ítéletének indoklásában, látszólag három független „bizonyítást” adott a vádlott bűnösségére. Azt senki meg nem fejtheti, mit gondolt a bíró, amikor így járt el. Az első frappáns, rövid, látszólag kizárólag az alibi igazolás kudarcán alapul, ennek megfelelően az alibi bizonyítási kísérlet kudarcának ismertetését követően iktatta be a szerkesztő, feltehetőleg Ujvári, vagy valamelyik jobbkeze:

Az elkövetési időre a vádlottnak nincs igazolt alibije. Önmagában az elkövető kilétének igazolására az alibi megdöntése - általánosságban - nyilvánvalóan nem alkalmas. Jelen ügyben azonban a vádlotti védekezés összességére figyelemmel kizárható, hogy a hamis alibi előadása ne az általa megvalósított bűncselekmény leplezését szolgálta volna.” (megismételt másodfokú eljárás anonimizált ítélete, 60. oldal)

Ez így amellett, hogy egyszerűen nem igaz, a vádlott védelemhez való jogának megsértése is, mert a téves következtetések nem lettek megtárgyalva, így a vádlott, illetve a védelem nem védekezhetett ellenük. Az alibi igazolás kudarcából esetünkben egyáltalán nem következik az alibi hamissága. A kórházbejárás, annak ellenére, hogy csak két bizonytalan tanúja volt, s nem is a legnagyobb körültekintéssel lett megszervezve, megtörténhetett az alibi szerinti módon, kitöltve a 7-9:30 időintervallumot. Nyilvánvaló, hogy az alibi hamisságára a bíró az érvényesnek, és bizonyító erejűnek tekintett felismerésre bemutatás alapján következtethetett. A konklúzió valójában csak az a nem különösebben eredeti gondolat, hogy a bűnös hamis alibijének a célja a bűncselekmény leplezése. Azonban a bíró elfelejtette, hogy ehhez a következtetéshez mit használt fel és hirtelen úgy látta, mintha pusztán az alibi igazolás kudarcából levezette volna a vádlott bűnösségét, holott éppen fordítva, a vélelmezett bűnösség alapján következtetett az alibire vonatkozó állítására. Ez a figyelemre méltó gondolatsor tehát Bene Krisztián bűnössége esetén valóban helytálló következtetés lenne, de semmiképp se bizonyítható segítségével Bene bűnössége.

Marad Ujvárinak két bizonyítása. A felismerésre bemutatáson alapuló a felismerésre bemutatás érvénytelensége miatt dől meg. A jogi képviselőknek a sértett következtetéseire alapozott bizonyítása melyben a tettesnek tulajdonított ismeretek alapján három főre redukálnák a lehetséges elkövetők körét, végül a másik kettő kizárásával „bizonyítják” Bene Krisztián bűnösségét, pedig azért nem érvényes, mert a sértett kifelejthetett egyeseket a megfelelő ismeretekkel rendelkező személyek listájáról. A lista tagjai felbérelhettek valakit, félve a felismeréstől, és elláthatták az illetőt a szükséges információkkal, végül lehetséges, hogy a sértett tévesen következtetett a tettes ismereteire. Lehet, hogy az elkövető például „kockáztatott”, feltételezvén, hogy reggel alkalma nyílik otthonában megtámadni áldozatát. Egyébként a sértett szavahihetősége nem olyan kikezdhetetlen, amilyennek jogi képviselői a média támogatásával beállították. Érdektelenségéről tett nyilatkozatának hitelességét megkérdőjelezték kihallgatása során tett ellentmondónak tűnő kijelentései. Élettársa, Balogh Attila állítása szerint, csak azért nem tettek feljelentést, mert nem remélték, hogy foganatja lesz.

Elképzelhető, hogy a sértett súlyos gerincfájdalmai enyhítésére az élettárs – akiről ugyan olyasmit hallottam, hogy nem tud injekciót beadni, mégis megpróbálkozhatott vele – illegális drogot alkalmazott, vagy legálisat nem megfelelő módon, s amikor az ebből adódott baleset miatt mentőt kellett hívni, támadás látszatát keltve leplezték a szabálytalanságot. Ha Bene Krisztián bűnössége bizonyított lenne, az kizárná ezt az eshetőséget. Azonban nem ez a helyzet. Folyt valaha vizsgálódás ezen a szálon? Másrészt a lábai alá csizmát helyező elkövető szándékát félreérthette a sértett, az nem feltétlen a sértett gerincbetegségének ismeretén alapuló figyelmesség volt, hanem esetleg csak a test mozgatásának, átfordításának megkönnyítését szolgálta. Betegmozgatási rutinnal ugyan Bene Krisztián is rendelkezhet, de más kórházi alkalmazottra, egykori alkalmazottra, vagy effélére is gondolhatunk. Az illető a főigazgatóval való házasságon kívüli kapcsolata idején figyelhetett fel a sértettre, s könnyen helyezhetett el bizonyítékokat Bene Krisztiánra terelve a gyanút. Vallási fanatikus elkövető indítéka lehetett a paráznák megbüntetése. Ezt a szálat is meg kellett volna vizsgálni.

Bene bűnösségére vonatkozólag nincs lényeges hitelt érdemlő bizonyíték. A sértett adópapírját alighanem szabályos eljárás keretében találták meg Bene Krisztián munkahelyi íróasztalában. Erre az adópapírra alapozza a jogi képviselő, hogy Bene Krisztián kapukulccsal rendelkezett a társasházhoz, ahol a sértett lakott. Aki adópapírt lop az persze más gaztettre is képes, éppen ezért feltehetőleg az adópapírt sem Bene lopta valami rejtélyes perverz vágya kielégítése céljából (adóbevallást kitölteni szerelmének), hanem valaki oda csempészhette, hogy Benére terelje a gyanút. Felfoghatatlan, miért esett az adópapírra az illető választása, de a jogi képviselő tőle telhetőleg ügyesen felhasználta a bizonyítékot.

Az ügyben releváns törvények, és egyéb jogszabály:

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről – Btk. (új)

1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról – Be. (a nyomozás és a megismételt másodfokú eljárás idején hatályos)

23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól – Nyor.

Ezekre az itt megadott szokásos rövidítések utalnak.

 

A Nyor. nem tudja bemutatásra kerülő gyanúsított mindenre kiterjedő védelmét biztosítani, mert az visszaélésre adna lehetőséget, túl könnyen támadhatóvá téve az eljárás törvényességét. Ezért a felismerésre bemutatásnál kiemelt jelentősége van az elöljárói ellenőrzésnek, és a bírói mérlegelésnek, szükség esetén felülmérlegelésnek.

A felismerésre bemutatást megelőzően kitakarás nélküli, illetve a szemek kitakarása ellenére is azonosításra alkalmas fényképek jelentek meg a gyanúsítottról több napilapban. Nem körözés céljából, hanem nyilvánvalóan Regász Mária, a sértett jogi képviselőjének manipulációja eredményeképp. Például a Blikkben és a Pesti Riportban:

Blikk: 2013. ápr. 19. 16:48 Félt szeretőjétől a lesavazott asszony

Blikk: 2013. jún. 23. 17:20 Felismerte támadóját a savval leöntött nő

Blikk: 2013. júl. 12. 17:35 Savazással gyanúsítják, de kiengedték az orvost ,

Pesti Riport: 2013.07.13. 9:40:43 Kegyetlen bűncselekménnyel gyanúsítják, de kiengedték a kórházigazgatót .

A felismerésre bemutatás idején Bene Krisztián hozzávetőleg így nézett ki:

 

bene.jpeg 

 

A napilapokban közölt fényképek:

 

-9aktkpturbxy82ymiynjg1ymmxzju1zmvhmgy2nwm2zjvmzgu4zwnknc5qcgerlqlnayaawsm.jpeg

beneszabad_ben.jpg

 

 

Bene Krisztián nevének, arcképének, és a Renner Erika ellen elkövetett súlyos testi sértés ügyében rá irányuló gyanúnak a napilapokban való hozzájárulása nélküli jogosulatlan nyilvánosságra hozatala személyes adataival való visszaélés volt. Ez súlyos érdeksérelemmel is járt rá nézve, mivel a róla, mint gyanúsítottról szóló cikkek hatására sokan bűnösnek tekintették, s a fényképek – különösen a gyanúsításra vonatkozó információval együtt – a felismerő tanút is befolyásolhatták, hogy az Bene Krisztiánt tévesen azonosítsa, a lépcsőházban általa látott távozó elkövetővel.

A Bene Krisztiánt a sértett társaságában ábrázoló fényképet nyilván a sértett bocsátotta a sajtó rendelkezésére. Feltűnő, hogy a különböző napilapokban hasonló szöveggel megjelent július 12-i Blikk cikk a vádlott ügyvédjét megszólaltatja, de bár nyilvánvalóan Regász Mária személyesen informálta a cikkírót, az csak informátort említ, mintha semmi köze sem lenne Regászékhoz. Regász nyilván érezte, hogy nem kóser az ügy, és különösen nem lesz az, ha ezek után felismerésre bemutatják Bene Krisztiánt, így Regász ezúttal nem vágyott a reflektorfénybe.

A gyanúsítottról közölt fényképek megjelenése után megtartott felismerésre bemutatás még érvényes lehet, azonban nem lehet normális bizonyítóerejűnek tekinteni, mert a tanú – esetleg nem egészen tudatosan – láthatott fényképet a gyanúsítottról.

A normális bizonyítóerő apropóján meg kell jegyeznem, hogy a felismerésre bemutatás hazai módszertana hagy maga után kívánnivalókat. Bár nem biztos, hogy az Egyesült Államokban domináns gyakorlatnak tűnő 6 fő bemutatása az egyedül üdvözítő – abba bele kell nyugodni, hogy önmagában a sikeres felismerésre bemutatás sosem jelenthet ítéleti bizonyosságot –, azonban a 4 fő bemutatása különböző sorrendekben megismételve is mindenképp kevés. Előfordulhat, hogy az azonosítandó személy személyleírásának megadásakor a szemtanú megfeledkezik némely alapvető megfigyeléséről. Például esetünkben tudomásom szerint a tanú elmulasztotta említeni a lépcsőházban látott tettes szemének kék színét. Így a bemutatásra kijelölt személyek nem feltétlen voltak mind kék szeműek, a józan ész szerint pedig a bemutatásnak ugyanazt az eredményt kellett szolgáltatnia, mintha kizárólag a kék szemű bemutatásra kijelölt személyeket mutatták volna be. Nem teljesen megalapozottan feltéve, hogy a kijelölés szempontjai a szem színétől teljesen függetlenek voltak, több mint egy nyolcad valószínűséggel előfordulhatott, hogy Bene volt az egyetlen kék szemű. Ekkor ugyan még mindig három alternatívája van a tanúnak (ő az, nem ő az, nem tudom), de érezhetően kevésbé meggyőző ez a kiválasztás, mintha négy kék szemű közül választja ki. Nem garantálható a megdöbbentő eredmény, de azért érdemes lenne utánanézni a bemutatott személyek szeme színének. A felismerésre bemutatásról készült eredeti fénykép valószínűleg színes. Milyen esztétikai, vagy egyéb megfontolásokból készítenének a nyomozók fekete-fehér felvételt? A rendelkezésemre álló digitalizált másolat talán csak a szürkeárnyalatos szkenner miatt fekete-fehér. A bemutatásra kijelölt személyek szeme színének nincs perdöntő jelentősége érvelésem szempontjából, de egy próbálkozást a nyomozóknak is megérhet.

A tanú találkozott a rendőrség épületében a felismerésre bemutatásra ügyvédje társaságában várakoztatott gyanúsítottal, s – bár a tanú jóhiszeműen tagadhatta, hogy látott volna képet a gyanúsítottról – a napilapokban látott fényképre konkrétan esetleg nem is emlékezve ismerősnek találhatta. A felismerésre bemutatásról a nyomozók a következőket tanulhatták volna kriminalisztikából:

A fogadás szakasza. A gyanúsítottat olyan időpontra idézzük be és olyan helyen várakoztassuk (amennyiben ez egyáltalán szükséges), hogy ne találkozhasson az ügy más szereplőivel. Nemcsak az a veszély áll fenn, hogy összebeszél valakivel, hanem felismerésre bemutatáskor is joggal hivatkozhat arra, hogy a tanú azért ismerte fel, mert néhány perce vagy órája találkoztak a folyosón. Előfordulhat az is, hogy egy ilyen találkozás miatt egy újabban felkutatott sértettel való szembesítés elveszíti váratlanságát stb.” (Dr. Ibolya Tibor: Kihallgatási taktika a nyomozásban, 40. oldal)

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 16.Bf.212/2017/71. számú ítélete anonimizált változatának 68. oldalán a bíró így ír a találkozásról:

7. sz. tanú a rendőrség aulájában is látta a terheltet. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy erről a tanú maga tett említést a felismerésre bemutatás utáni kihallgatásakor, előadta, hogy amikor megérkezett, az aulában több személy, legalább nyolcan várakoztak és közülük egy télikabátban, sálban lévő ember nagyon méregette őt, látta, hogy megismerte, hogy tudja, hogy találkozott már vele. Ekkor egymásra néztek és megismerte azt a férfit, aki a lépcsőházban mellette elhaladt. Mivel a személy felismerte a tanút és a tanú felismerte a személyt, máshonnan nem emlékezhetett rá (nyomozati iratok 903. oldal). Ezt megismételte a pótnyomozás során is (pótnyomozati iratok 87. oldal). Az elsőfokú eljárás során elmondta továbbá, hogy arra nagy hangsúlyt fektettek, hogy ne lássák egymást, véletlen volt, hogy akkor meglátták egymást (elsőfokú iratok 15. számú jegyzőkönyv 15. oldal). Ezt a hatóságoktól független, véletlen találkozást erősítette meg a megismételt másodfokú eljárásban tett nyilatkozata is, miszerint meg is lepődött, hogy miért vannak ott egyszerre, mert arról volt szó, hogy nem fogja tudni, hogy ő ki és nem találkozik vele (Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/48. számú jegyzőkönyv 23. oldal).” (Kiemelés tőlem: RL)

Ha nem fogadná el a felismerésre bemutatást érvényes és bizonyítóerejűként Ujvári bíró, azt hinném viccel, amikor a nyomozási kérdésekben inkompetens tanú következtetéseit visszhangozza. Azonban a felismerésre bemutatás 67. oldalon már elfogadta bizonyítékként, tagadva, hogy bűncselekmény útján jutottak volna hozzá:

Tekintettel arra, hogy a felismerésre bemutatás lefolytatására nem bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával került sor, annak során a Be. 122. §-ban, illetve a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 44-49. §-ban részletezett szabályokat betartották, az ítélőtábla nem értett egyet a védői indítvánnyal, mely a Be. 78. § (4) bekezdés alapján a felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyv kirekesztésére irányult.” (Kiemelés tőlem: RL)

Valóban megvizsgálandó, hogy bűncselekmény útján szerezték-e a bizonyítékot. Azt már tudjuk, hogy bűncselekmény által érintett a felismerésre bemutatás személyes adattal való visszaélés miatt, de ez nem ugyanaz, mint a bűncselekmény általi bizonyíték szerzés. Ha a találkozás valóban a hatóságoktól független, véletlen találkozás volt, akkor a nyomozók feltehetőleg valóban nem követtek el bűncselekményt. Ha mégis szerepük volt a véletlen megszervezésében, a felismerésre bemutatás ilyetén manipulációját az Egyesült Államokban Oklahoma showup-nak hívják. Ami Bene Krisztiánnal történt az némileg elegánsabb mint a rutinszerű manipuláció, amikor bilincsben teszik szemlére a gyanúsítottat a tanúnak a felismerésre bemutatást megelőzően, azonban a tanú Bene Krisztián találkozásukkor látott ügyvédjét a felismerésre bemutatáson azonosítva szintén következtethetett Bene Krisztián (mint a várakozás során történt találkozáskor imént látott személy) gyanúsított voltára. Persze erről az napilapokból is tudhatott a tanú. Nem kizárt, hogy tudott is, és csak azért nem említette sietve a találkozás során történt felismerést, mert nem akart csalódást okozni az igyekvő nyomozóknak, s csak a szigorú ügyvéd szavaitól kissé megszeppenve jutott eszébe, hogy jó lesz említést tenni a találkozásról, ha netalán például az ügyvéd is felfigyelt rá.

A tanút meggyőzhette a találkozás véletlenségéről az, hogy korábban elmondták neki a nyomozók, hogy egy ilyen találkozás elkerülésére törekszenek, mert nem lenne kívánatos. Az, hogy mégis megtörtént arra utal, hogy kevés volt a nyomozók igyekezete. A jelentést tevő nyomozónak, amikor tudomást szerzett a tanú és a gyanúsított várakozás során történt találkozásáról bűncselekmény eshetősége miatt az eset kivizsgálásáról kellett volna döntenie, hogy jelentést tudjon tenni az esetleges bűncselekmény vonatkozásában a vizsgálat eredményéről, vagy ha ő elmulasztotta, vagy nem volt jogosult ilyen döntést hozni, akkor – az ellenőrzés kiemelt jelentősége folytán – elöljárójának lett volna kötelessége ellenőrzés során vizsgálatot indítani annak megállapítására, hogy nem hivatali visszaélést elkövetve szervezték-e meg a nyomozók a tanú és a gyanúsított „véletlen” találkozását. Ha lezajlik egy ilyen vizsgálat, az eredménye be kellet volna, hogy kerüljön a felismerésre bemutatásról készült jelentésbe, mivel a felismerésre bemutatás mérlegelése szempontjából fontos, hogy történt-e hivatali visszaélés a felismerésre bemutatással összefüggésben, s akkor a bíró nem az inkompetens tanú szavait recitálta volna, hanem a vizsgálat eredménye alapján mérlegel, értékeli bizonyítékként, vagy rekeszti ki a felismerésre bemutatás eredményét. Nem ez történt, tehát nyilvánvalóan nem zajlott ilyen vizsgálat. A felismerésre bemutatásról jelentést tevő nyomozó elöljárója tehát ellenőrzés elmulasztásának vétségét követte el a felismerésre bemutatásra vonatkozó bizonyíték megszerzése során, így a felismerésre bemutatás érvénytelen. Az erről jelenteni elmulasztó nyomozó megszegte jelentési kötelezettségét. Ez az érvelés a lényeget illetően kifogástalan. A rendőrségi függelmi viszonyok területén mutatkozó hiátusaim miatt esetleg némi kiigazításra szorulhat. Valóban messze nem közvetlen ez a bizonyítás, de ezen nem kell fennakadni.

Van azonban egy másik befejezésem a bizonyításra, ugyanis a napilapokban megjelent fényképek, valamint a bemutatásra várakozó gyanúsítottal történt találkozás által potenciálisan befolyásolt tanú miatt a felismerésre bemutatás nélkülözi a bizonyítóerőt, erről jelentenie kellett volna a felismerésre bemutatásról jelentő nyomozónak, de aligha ezt tette, így megint csak arra következtetünk, hogy jelentési kötelezettségét megszegte. Így megint csak oda jukadunk ki, hogy ki kellett volna rekeszteni a törvénytelen módon szerzett bizonyítékot. Ez utóbbi befejezés kissé pontatlan, mert figyelmen kívül hagyja a hivatali visszaélést, ami nem is feltétlen történt, de vizsgálni kellett volna.

Végezetül hangsúlyoznám, hogy bizonyíthatónak tartom Regász Máriát illetően a személyes adattal visszaélés vádját, Gál Andrással kapcsolatban kissé pontatlanul fogalmaztam. Ő igen hosszadalmasan védelmezte az ügyészséget, lényegében bűnpártolással rágalmazva (Btk. 226. § (1) ) a „lúgos orvos” ügyet korábban ejteni szándékozó ügyészt. Miután tudtommal megállapítást nyert, hogy az ügyész szakmailag indokoltan járt el, annál is inkább, mivel Bene Krisztián ártatlan, a bűnpártolás vádja nem állhat meg az ügyésszel szemben, így az csakugyan rágalom. Ez azért is lényeges, mert ez a rágalom a bíróságra való nyomásgyakorlás eszköze volt. A bírók nem kívánhatták, hogy fellebbezés esetén Kúria előtt, és persze a médiában őket is elővegye. Gál András mentségére szól, hogy Regász Mária félrevezethette. Regász az érzelmi töltésű ügyekhez vonzódik. Emögött tisztességes motívumok mellett a népszerűséghajhászás is megfér, s ezekben az ügyekben gyenge jogász képességei mellett hatékonyan használja a médiát. Ezúttal azonban nagyon messzire ment. Regász Mária kontárkodása veszélyes az igazságszolgáltatás törvényességére. Ebből elég. Remélem sikerül a személyes adattal visszaélést rábizonyítani. Ha nem, akkor a Kamaránál teszek panaszt ténykedésére.

 

A jogi képviselő az ügyészséget rágalmazva félemlítette meg a bíróságot

A sértett jogi képviselőinek médihadjárata nyomán az ártatlan Bene Krisztiánt tisztességtelen eljárásban ítélték el

A Regász Mária farvizén révbe ért és sztárügyvéddé avanzsált Gál András "lúgos orvos" ügyben a megismételt másodfokú eljárásban mondott perbeszéde megtalálható a neten. A beszéd  megbízható leirata a végén kissé csonkult, de még így is túl hosszú. A velejét idemásolom az érdeklődők épülésére, ha netán más is sztárügyvéd szeretne lenni, tanulhat belőle, hogyan kell egy jelen nem lévő ügyésznek odamondogatni, az ügyészség védelmezésének örve alatt lényegében bűnpártolással rágalmazva, hogy a bíró is értsen belőle. Gál András így savazta a bizonyíték hiányában az ügyet korábban indokoltan ejteni szándékozó ügyészt:

4. Úgy jöttem a mai tárgyalásra, hogy felszólalásomat azzal fogom kezdeni közvetlenül az ügyészi vádbeszéd után, hogy védelmére kelek az Ügyészségnek. Az utóbbi hónapokban nagyon sokan kérdeztek meg jelen üggyel kapcsolatban és a mindig elhangzó kérdések, a közös pont az volt, hogy miért szüntette meg ezt az eljárást a Fővárosi Főügyészség?; miért kell egyáltalán sértetti képviselő?; miért nem merül fel a súlyosabb minősítés kérdése az ügyészekben, ha a szakértők ezt már korábban is leírták? ; miért az ügyész tett fel a vádlottat mentő kérdést az elsőfokú tárgyaláson, és ha ezt megtette, miért nem hallotta meg a választ?; és legfőképpen miért nem tett fel olyan kérdéseket is, melyek az egyértelműen életveszélyre utaló szakértői megállapításokra rávilágíthatott volna?; miért nem fellebbeztek azonnal; miért gondolkodnak 3 napot egy olyan ítélet esetén, ami csekélyebb súlyú bűncselekményben állapít meg bűnösséget, mint az ítélethirdetés előtt 1 órával a vádbeszédben az ügyész megjelölt?; miért kell gondolkodni egy brutális, vagy ahogy a sajtó ezt felcímkézte, az évtized legbestiálisabb bosszúja ügyében kiszabott 4 éves börtönbüntetés esetén azon, hogy az megfelel-e a cselekmény tárgyi súlyának, az elkövető társadalomra veszélyességének, ami még annak a büntetési tételkeretnek a középmértéket sem éri el, ami jóval enyhébb, mint amit az ügyész kért?; (2-12 helyett 1-7,5 között adott 4 évet) miért nem bántja őket a foglalkozástól eltiltás példátlanul enyhe mértéke?; miért a közügyektől eltiltás tartamáról tartja fontosnak nyilatkozni az ügyészség szóvivője, az elsőfokú ítélet után?; miért nem az ügyész kéri másodfokon a szakértői vélemények kiegészítését és miért nem ért egyet azzal, ha ezt a sértetti képviselő kéri?; miért nem csatlakozik hozzá azonnal; és miért nincsenek neki is előzetesen kérdései?; Ha én nem kérdezek, akkor a lényegre nem kérdez rá az ügyészség, akinek ez lenne a dolga és a szakértőknek csak olyan fikciókról kell nyilatkozniuk, hogy lehet-e kesztyűben injekciót beadni?; Miért kéri az ügyészség a sértett további vizsgálatát?; Nem fogadja el még azt sem, hogy maradandó a sérülése? Hátha enyhíteni lehetne akkor a büntetést? Mindenki kerek-perec megkérdezi, hogy ugye ez nem véletlen? Rákérdez mindenki arra, hogy szerintem ezt az ügyet másképp kezeli-e az ügyészség, mint azokat, ahol nem prominens állami vezetők rokona a vádlott? Azért nem úgy fogalmazok, hogy az összes többi hasonló ügyet, mert ehhez hasonló ügy szerencsére nem létezik. Itt brutalitásban, alattomosságban egy dimenziót ugrott az elkövető. Ebben a cselekményben se nem volt irgalmasság, se keresztényi könyörület, pedig a vádlott, aki ezt a bűncselekménysort kétséget kizáróan bizonyítottan elkövette, magát a környezete felé mélyen vallásosnak mutatta és az Irgalmasok kórházát vezette. Itt megemlítek egy tanulságot, mely sok más ügy mellett ezen ügyből is levonható: A kapcsolaton belüli életellenes bűncselekmények motivációi nem állnak összefüggésben azzal, ki milyen társadalmi rétegből származik. Nincsenek „eleve bűnöző” és „feltétlen bűntelen” társadalmi csoportok. Tettessé váló emberek vannak. Míg a társadalom egyes csoportokról előszeretettel jelenti ki, hogy bűnözők, addig bizonyos szakmákra és társadalmi csoportokra mai napig szentként tekint.Úgy gondolják többen, hogy születéssel, felmenőinkkel, avagy iskolákkal törvényszerűen nyerünk el moralitást, míg egy konzervatív társadalmi normáktól eltérő családi háttér, egy vagyonilag vagy végzettségben alsóbb társadalmi réteg bűnözésre determinál. Ezzel szemben a vádlott orvosi hivatása kifejezetten eszköz volt az elkövetés módjában: egyik munkahelyén, a Bethesda Gyermekkórház égési osztályának ügyeletes orvosaként a lúggal járó, égéssel azonos hatást kiváltó sérülés szakértője volt. Ő olyan orvos volt, aki önmagára, mint mások élete és sorsa felett döntő, tévedhetetlen, mindenható istenként tekintett. Ezért fordulhatott elő, hogy a vádlott aneszteziológiai ismeretek nélkül, kórházi eszközök hiányában kábító hatású félaltatást végzett el a támadás alkalmával, hogy áldozatát védtelenné tegye. Társadalmi pozíciója, kórházigazgatói szerepe felerősíthette a kontrollálatlan pszichés énjét: ő bármit megtehet, és képes is úgy megtenni, hogy azzal a lehető legnagyobb és legtartósabb kárt tegye az őt elhagyó nőben. Általában jogosnak ítélhetőek azon kérdések, melyeket egy témában mindenki feltesz. Azért szorul védelemre az Ügyészség, mert mindezek a kérdések, melyeket felsoroltam az ügyészség ez ügyben kifejtett tevékenységével kapcsolatban sajnos jogosan merültek fel.

 

Ebben az ügyben egy sötét, megmagyarázhatatlan árnyék vetült az ügyészi munkára és ۝ egészen a mai napig soha nem ۝ a mai napon sem ۝ a mai nap volt az első amikor az érződött, hogy ennek legalább látszatát el kívánnák oszlatni. Ezt az eljárást úgy szűntette meg másfél évi nyomozás után az ügyészség, hogy gyakorlatilag minden bizonyíték, ami ma rendelkezésre áll, már meg volt akkor is. A vádlottat a helyszínen egyértelműen felismerték, fél tucatnyian vallottak arról, hogy a vádlott rendszeresen zaklatta a szakítás után a sértettet és nem törődött bele abba, hogy a sértett elhagyja. A házkutatás során lefoglalásra került a vádlott irodájából egy olyan NAV által küldött levél is, melyet hónapokkal azután postázott az adóhatóság a sértett lakcímére, hogy a sértett és a vádlott utoljára találkozott. Ez nem kerülhetett a vádlotthoz másként, minthogy vagy a sértett postaládájából az elkövetés előtt, vagy az elkövetés napján a sértett lakásából ellopta. Rendelkezésre állt egy DNS vizsgálati eredmény a sértett lakásában történt helyszíneléskor a földön talált madzagról, ami a vádlottal egyező DNS allélokat mutatott, bár nem eleget ahhoz, hogy kétséget kizáróan megállapítható lenne, hogy azzal a vádlott érintkezett. A vádlott az érzékeny kérdéseknél a hazugságvizsgálaton is megbukott, bár önmagában ez a bizonyíték se volt kategorikus.

A sértett nem tett terhelő vallomást a vádlottra, mert az elkövető, amikor rátört, nem adott lehetőséget arra, hogy felismerje. Az elkövetés részletein túl azt tudta előadni, hogy az elkövető ismerte a lakást és az elkövetőt ismernie kellett a sértett kutyájának, mely így együtt roppant mód leszűkítette, hogy kik jöhetnek egyáltalán szóba.

A vádlott alibijét igazolni szándékozó tanúk egymással és önmagukkal is ellentmondásokba keveredtek, az egyik tanú, aki először alibit igazolt a vádlottnak, beszámolt arról is, hogy hamis tartalmú vallomás megtételére, alibi igazolására kérte fel a vádlott titkárnője és a korábbi vallomásáról maga mondta el, hogy az valótlan.

Az elkövetéshez olyan speciális szaktudásra volt szükség, mely eltérően a védelem által előadottaktól rendkívül ritka, azonban a vádlott bizonyítottan rendelkezett vele.

Az elkövetés napján tartott házkutatás alkalmával a vádlott által használt autóból lefoglaltak egy olyan tűvel felszerelt használt fecskendőt, melyből kábítószernek minősülő, szigorú elszámolású midazolamot, egy műtéti altatáshoz használt veszélyes anyagot mutattak ki, pont azt a szert, mely a sértett vérében is megtalálható volt az elkövetés napján.A vádlott vallomásaiban olyan állításokat tett, melyek teljességgel hihetetlenek, életszerűtlenek voltak, pl. azt, hogy ez a fecskendő azért lehetett az autójában, mert korábban a kórházban felmarkolhatta más, használatlan fecskendőkkel együtt. A vádlott szavahihetősége megdőlt. Lefoglalt a rendőrség a vádlottól egy kulcscsomót is, mely a megszüntető határozat idején a nyomozóhatóság számára akként volt felleltározva, hogy ez a sértett lakásának a kulcsa. Ezek birtokában szűntette meg az ügyészség az eljárást, mondván, hogy ésszerű kételyek merültek fel arra nézve, hogy a vádlott az elkövető. Két lényeges gondolat ide:

a) Miféle ésszerűség lehetett az ügyészség által a megszűntetés indokaként felhozott és hivatkozott kételyben, amikor egy támadótól, akinek amúgy nem volt kulcsa a sértett lakásához, a támadás napján lefoglalják a megtámadott és a lakásába bezárt sértett kulcscsomóját? (Más kérdés, hogy a sértett kérésére később, a nyomozás újraindítása után a sértett elé tárták ezt a kulcscsomót és maga nyilatkozta, hogy ez nem az ő kulcsait tartalmazza, de ezt a megszüntetéskor az ügyészség még nem tudta!)

b) Ha igaz lenne a vádlott és védőjének kétségbeesett összeesküvés-elmélete, hogy a sértett a bosszúvágyától hajtva akarja a vádlottra kenni a bűncselekményt, akkor annál nem lett volna egyszerűbb ezt megtennie, mint ezen a kulcscsomó felismerésen, azt kellett volna mondania, hogy igen, ez az én kulcscsomóm. Ha ezt mondta volna, akkor arra lehetetlen lett volna a vádlottnak bármit is kitalálnia, bár nyilván valamit akkor is kitalált volna. Mivel addigra a sértett a lakása összes kulcsát már lecseréltette, így ez az állítása egyrészt teljességgel ellenőrizhetetlen lett volna, másrészt ennél egyértelműbb bizonyítékot nehezen lehetett volna elképzelni arra, hogy a vádlott járt aznap a sértett lakásában. A sértett azonban ehelyett igazat mondott. Nos ezekre már nehezen lehetett volna ráhúzni, hogy ezen bizonyítékok ellenére is ésszerű kételye lenne az ügyészségnek, hogy a cselekményt a vádlott követte el. Ezt úgy oldotta meg az ügyészség, hogy ezen bizonyítékokról, a kulcsról és a fecskendőről a megszüntető határozat inkább nem is tett említést.

De tovább megyek. Ilyen ügyekben az ügyészi fellebbezést nem 8 sorban szokás indokolni. Más, ennél lényegesen egyszerűbb megítélésű ügyekben, melyekben ráadásul az elsőfokú bíróság indokolása lényegesen részletesebb, nem ritkák a tucatnyi oldal terjedelmű fellebbezések, ahol részletesen számot ad arról az ügyészség, hogy miért nem ért egyet egy ítélettel.

Jelen ügyben a sértett nevében is mondom, úgy érezzük, hogy mindvégig cserben hagyott minket az ügyészség, nem éreztük azt a gondosságot, amit egyébként, más ügyekben lehet érezni. Mindegy, hogy jól éreztük-e vagy sem, szerintem baj, hogy így érezhettük. És mindegy, hogy mit sejthettünk amögött, hogy miért hagy minket cserben az ügyészség!! Ki se kell mondjam annak a két magas beosztású állami vezetőnek a nevét, akik a vádlott közvetlen családtagjai. Itt a teremben ezt mindenki tudja. Gondolom ezért érdekes ez az ügy az Euronewsnak, akitől majd szépen átveszi a komplett Európai sajtó.

És akkor ha ezeket mind elmondom, miért kell védenem mégis az ügyészséget? Hát azért, mert végül csak újraindították a már megszüntetet nyomozást a sértett panasza nyomán, csak vádat emeltek, csak bűnösségre mondott vádbeszédet az ügyész elsőfokon és csak fellebbezett a példátlanul enyhe büntetés miatt, ha nem is rögtön, de a törvényben meghatározott 3 napon belül, amivel megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a másodfokú bíróság a korábbi ítéletnél súlyosabb büntetést állapíthasson meg. Be. 354.§.”

Az opportunista Ujvári bíró manipulált felismerés és Renner Erika fantazmagóriái alapján ítélte el Bene Krisztiánt

Ujvári szerint ez bizonyítás - szó szerint idézem - no comment

A Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.212/2017/71. számú ítélete ( A bírósági határozatok gyűjteményéből is  letölthető) szerint:

Megvizsgálva a vádlotti védekezés másik irányát, miszerint más volt az elkövető, az ítélőtábla osztotta a Kúria határozatának [75] bekezdésében foglaltakat, miszerint a bűncselekményt olyan személy követhette el, aki ismerte a sértettet és tisztában volt a sértett napi időbeosztásával, szokásaival. Ez alapján a lehetséges elkövetők száma viszonylag jól behatárolhatóvá válik.

 

Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásának 10. oldal 3-4-5. bekezdésben részletesen indokolta, hogy az elkövetés körülményeiből egyértelműen megállapítható, hogy az elkövető érzelmileg erősen kötődött a sértetthez, hiszen

- az égéssel járó fájdalom elkerülése végett injekciózta be a sértettet

- a lúggal történt leöntés után lemosdatta, illetve kamillával lemosta a sértettet

- kezeit, lábait kioldotta, szájáról a ragasztószalagot levette

- pokrócba burkolta.

A másodfokú bíróság ezzel - a fentebb már kifejtettek szerint a módosított tényállásra is figyelemmel a lemosás kivételével - egyetértett. 2. sz. szakértő véleménye alapján megállapítható, hogy a Ketamin intenzív fájdalomcsillapító hatása a marószer okozta fájdalmat csökkenti, a sértett a szer beadása és az ébredés közötti időre nem emlékszik, így a kémiai égés okozta fájdalmat csak a Ketamin hatásának elmúltával érzi (nyomozati iratok 1227. és 1235. oldal). Itt ismét kiemelt jelentőségű a két szer együttes alkalmazása: a Ketamin altató hatását elnyújtja a Midazolam és a nem kívánt pszichés mellékhatásokat kiküszöböli. Ismeretlen elkövető által akár szexuális célzatú, akár vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséhez nem lett volna szükség a fájdalomcsillapító és altatószer ilyen speciális együtt alkalmazására, illetve injekció formájában izomba történő beadásra sem, illetve ezt megelőzően a sértett tájékoztatására, ugyanis az elkövető mondta neki, hogy „adok injekciót, nem lesz baj, aludni fog és kába lesz". A kéz-láb kioldásán, a ragasztószalag eltávolításán és a pokrócba betekerésen kívül az elkövető a sértettet a díványra fektette, holott a maró anyaggal leöntve meztelenül magára hagyhatta volna.

 

Több tény is utal arra, hogy az elkövető ismerte a sértettet és annak napirendjét, szokásait, tulajdonságait.

 

Az elkövetés körülményei arra utalnak, hogy az elkövető pontosan tisztában volt azzal, hogy a sértett ebben az időben egyedül lesz otthon. Az ajtó előtt állt és várakozott, hallgatózva, hogy a sértett mikor indul el kutyát sétáltatni, majd amikor a sértett kinyitotta az ajtót, azonnal a torkán ragadta és betuszkolta a lakásba. Egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy valaki tartózkodik-e a lakásban a sértetten kívül, nem is nézte meg, illetve semmi jelét nem adta annak sem, hogy meglepődött volna azon, hogy kutya van a lakásban. A sértett előadása szerint a vádlottal sokszor beszéltek arról, hogy az egyik gyermeke rendszeresen elkésik az iskolából, tudta azt is, hogy a kutyát mindig ő szokta levinni sétálni, mielőtt munkába indul, fix időpontban, reggel fél 8-kor, hogy utána beérjen a munkahelyére.

 

A kutya viselkedéséről részletesen beszámolt nemcsak a sértett, hanem a családtagok, ismerősök is. A sértett elmondása szerint ez egy jelzőkutya, hangos ugatással jelzi, ha idegent érez, akár az ajtó előtt is. Jelen esetben, a sétára indultak volna, a kutya az ajtó előtt szagolt, de nem ugatott, illetve nem szaladt ki az ajtón, hanem bent maradt a lakásban. Amíg az elkövető a földre fektette a sértettet, a kutya nem ugatott, majd odament az arcához, ezután pedig követte az elkövetőt a konyhába és ott maradt, de azt a sértett már nem tudta megfigyelni, hogyan viselkedik az elkövetővel a kutya, nem látta őket együtt. Mindabból, amit a sértett a kutya viselkedéséből észlelt, levonható a következtetés, hogy a kutya ismerte az elkövetőt. A kutyát a sértett 2011. májusban vette, a vádlott több alkalommal találkozott a kutyával, sőt, volt olyan is, hogy egyedül sétáltatta, a kutya még az albérletében is járt a sértettel együtt.

 

Az elkövető viselkedése alapján az is megállapítható, hogy a lakás sem volt számára idegen, helyismerettel rendelkezett. A helyismeretre utal, hogy

- A sértett az elsőfokú tárgyaláson előadta, hogy a kutyatápot a konyhában a földre kiszórva találták, ő pedig nem szórta azt ki. A kutyatáp a lócán volt, nem feltűnő helyen, az elkövető mégis megtalálta.

- Az elkövető először a fia boxtáskáját vitte be, utána, amikor a sértett mondta, hogy a táskája a lócán van, több kisebb szatyor közül azonnal az ő táskáját választotta ki.

- Határozottan közlekedett a lakásban, nem nyitott be ajtókon, hogy ott milyen helyiségeket talál.

- Amikor rákérdezett, hogy melyik kulcs zárja a bejárati ajtót, amelyikre a sértett rámutatott, azzal az ajtón lévő zárak közül a hevederzárat zárta be és 16. sz. tanú vallomása alapján az is bizonyos, hogy amikor távozott, akkor is csak a hevederzárral zárta be az ajtót, mert a tanú ezen zárat kinyitva tudott bemenni a lakásba. 20. sz. tanú vallomásában nem szerepel, hogy amikor ő utoljára távozott otthonról, bezárta az ajtót a hevederzárral, így az elkövető nem hallhatta és figyelhette meg, hogy ezt a zárat használják.

A vádlott nem élt együtt a sértettel, de több alkalommal is járt az ingatlanban, illetve mivel a kutyát sétáltatta és kulcsot is kapott akkor a lakáshoz, tudatában volt annak is, hogy a család melyik zárat használja, hisz a sértett ezt el is mondta neki.

 

Az elsőfokú bíróság az ítéletének 9. oldal ötödik bekezdésében foglalkozott azzal, hogy az elkövető a vádlott albérletének kulcsát is magával vitte. Az ott leírtak annyiban szorulnak helyesbítésre, hogy a sértett vallomása szerint nemcsak az albérlet kulcsa tűnt el, hanem az elkövető a sértett lakáskulcsát is elvitte (nyomozati iratok 299. és 347. oldal, Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/48. számú jegyzőkönyv 31. oldal).

 

A maszkon kívül az elkövető a hangját és a testalkatát is próbálta elváltoztatni. A sértett arról számolt be, hogy az elkövető „robothangon" beszélt hozzá (nyomozati iratok 333. és 339. oldal), illetve a fentebb ismertetettek szerint mind a sértett, mind 7. sz. tanú megemlítette, hogy a személy kabátja alatt lehetett még több ruha, mert, ahogy mindketten mondták, „pufinak" nézett ki. Mindez az elváltoztatás akkor kiemelten fontos az elkövetőnek, ha ismeri őt a sértett.

 

A sértett már a nyomozás során, majd az elsőfokú tárgyaláson is beszámolt arról, hogy miután az elkövető a földre fektette, a felhúzott térde alá csizmát és a kutya pórázát tette (nyomozati iratok 297., 331. és 335. oldal, elsőfokú iratok 15. számú jegyzőkönyv 7. oldal). A sértett elmondta azt is, hogy gerincbántalma miatt nem tud úgy oldalt feküdni, hogy a lába a földre ér, erről a vádlott is tudott, mert abban a kórházban kezelték, ahol dolgozott (nyomozati iratok 341. oldal). A megismételt másodfokú eljárásban jogi képviselőjének kérdésére a sértett részletesen beszámolt a betegsége miatti kezelés folyamatáról, hogy a vádlott tudta ezeket a mozgás problémáit, melyek a betegség kialakulása előtt nem akadályozták a mozgásban (Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/48. számú jegyzőkönyv 40. oldal).

 

16. sz. tanúnak (a sértett volt férjének) és 17. sz. tanúnak (a sértett jelenlegi élettársának) az alkata, a szemszíne nem egyezik azzal, amit a sértett látott. Ezen túl megállapítható, hogy mindketten dohányoznak, ellenben a sértett a vallomásában kifejezetten arról nyilatkozott, hogy semmilyen jellegzetes szagot, illatot nem érzett. Mindkét személy kérdésre előadta, hogy egészségügyi végzettségük nincs (elsőfokú iratok 15. számú jegyzőkönyv 17. oldal, Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/48. számú jegyzőkönyv 51. oldal), ezzel ellentétes tény sem merült fel az eljárás során. Arra sincs semmilyen adat, hogy e két személynek bármilyen indítéka lett volna ilyen jellegű cselekményt elkövetni. Ugyanis az eljárás adatai alapján a sértett és 16. sz. tanú a válás óta is jó kapcsolatot ápoltak (6. sz. tanú nyomozati iratok 467. oldal, 30. sz. tanú nyomozati iratok 481. oldal, 20. sz. tanú nyomozati iratok 488. oldal, 3. sz. tanú nyomozati iratok 495. oldal, 16. sz. tanú nyomozati iratok 505. oldal). 17. sz. tanú, a sértett jelenlegi élettársa, akkor még csak pár hónapja ismerkedett meg a sértettel, esetében sem merült fel semmi olyan körülmény, mely alapján bármilyen indítékra lehetne következtetni. A védelem által a Kúria Bhar.III.574/2017/12. levélben hivatkozottak - miszerint egy korábban becsatolt levél tartalma szerint 17. sz. tanú a vádbeli esetet megelőzően megbízott egy személyt, hogy a sértettnek okozzon sérülést maró szerrel, hogy így próbálja meghódítani a sértettet és a vetélytársát tönkretenni - alátámasztást nem nyertek (Kúria Bhar.III.574/2017/17. határozat feljelentés elutasításáról).

 

A védelem hivatkozott továbbá arra, hogy a bűncselekmény elkövetője lehetett egy ismeretlen személy, vagy egy olyan, akivel a sértettnek konfliktusa volt (kutyasétáltatás során megismert alkalmi ismerőse, meglévő vagy éppen elhárított szexuális vagy azt nélkülöző kapcsolata). A sértett gyermekei és barátnői nem számoltak be arról, hogy tudtak ilyen személyről, a sértett sosem panaszkodott ilyen emberre nekik. Másrészt egy ismeretlen személy, még ha például ki is figyelte a sértett időbeosztását, az egyéb szokásait (pl. hevederzár használata), tulajdonságait (pl. gerincbántalom) nem tudhatta. Illetve esetében hangeltorzításra nem lett volna szükség, illetve a szakértői véleményeket figyelembe véve a két szer együttes alkalmazásával és injekció beadásával nem bajlódott volna.

 

Mindezekre figyelemmel összességében megállapítható, hogy jelen ügyben nem merült fel olyan hitelt érdemlő bizonyíték, amely alkalmas lett volna arra, hogy a vád/elsőfokú ítélet verziójával szemben ésszerű kételyeket ébresszen. A vádlott bűnössége ítéleti bizonyossággal bizonyított.

Ujvári bíró alkalmatlan

Bene Krisztián ártatlan

ujvari.jpg

Bene Krisztián ártatlan. Ujvári a megismételt másodfokú eljárás ítéletének indoklásában, látszólag három független „bizonyítást” adott a vádlott bűnösségére. Azt senki meg nem fejtheti, mit gondolt a bíró, amikor így járt el. Az első frappáns, rövid, látszólag kizárólag az alibi igazolás kudarcán alapul, ennek megfelelően az alibi bizonyítási kísérlet kudarcának ismertetését követően iktatta be a szerkesztő, feltehetőleg Ujvári, vagy valamelyik jobbkeze:

Az elkövetési időre a vádlottnak nincs igazolt alibije. Önmagában az elkövető kilétének igazolására az alibi megdöntése - általánosságban - nyilvánvalóan nem alkalmas. Jelen ügyben azonban a vádlotti védekezés összességére figyelemmel kizárható, hogy a hamis alibi előadása ne az általa megvalósított bűncselekmény leplezését szolgálta volna.” (megismételt másodfokú eljárás anonimizált ítélete, 60. oldal)

Ez így amellett, hogy egyszerűen nem igaz, a vádlott védelemhez való jogának megsértése is, mert a téves következtetések nem lettek megtárgyalva, így a vádlott, illetve a védelem nem védekezhetett ellenük. Az alibi igazolás kudarcából esetünkben egyáltalán nem következik az alibi hamissága. A kórházbejárás, annak ellenére, hogy csak két bizonytalan tanúja volt, s nem is a legnagyobb körültekintéssel lett megszervezve, megtörténhetett az alibi szerinti módon, kitöltve a 7-9:30 időintervallumot. Nyilvánvaló, hogy az alibi hamisságára a bíró az érvényesnek, és bizonyító erejűnek tekintett felismerésre bemutatás alapján következtethetett. A konklúzió valójában csak az a nem különösebben eredeti gondolat, hogy a bűnös hamis alibijének a célja a bűncselekmény leplezése. Azonban a bíró elfelejtette, hogy ehhez a következtetéshez mit használt fel és hirtelen úgy látta, mintha pusztán az alibi igazolás kudarcából levezette volna a vádlott bűnösségét, holott éppen fordítva, a vélelmezett bűnösség alapján következtetett az alibire vonatkozó állítására. Ez a figyelemre méltó gondolatsor tehát Bene Krisztián bűnössége esetén valóban helytálló következtetés lenne, de semmiképp se bizonyítható segítségével Bene bűnössége.

Marad Ujvárinak két bizonyítása. A felismerésre bemutatáson alapuló a felismerésre bemutatás érvénytelensége miatt dől meg. A jogi képviselőknek a sértett következtetéseire alapozott bizonyítása melyben a tettesnek tulajdonított ismeretek alapján három főre redukálnák a lehetséges elkövetők körét, végül a másik kettő kizárásával „bizonyítják” Bene Krisztián bűnösségét, pedig azért nem érvényes, mert a sértett kifelejthetett egyeseket a megfelelő ismeretekkel rendelkező személyek listájáról. A lista tagjai felbérelhettek valakit, félve a felismeréstől, és elláthatták az illetőt a szükséges információkkal, végül lehetséges, hogy a sértett tévesen következtetett a tettes ismereteire. Lehet, hogy az elkövető például „kockáztatott”, feltételezvén, hogy reggel alkalma nyílik otthonában megtámadni áldozatát. Egyébként a sértett szavahihetősége nem olyan kikezdhetetlen, amilyennek jogi képviselői a média támogatásával beállították. Érdektelenségéről tett nyilatkozatának hitelességét megkérdőjelezték kihallgatása során tett ellentmondónak tűnő kijelentései. Élettársa, Balogh Attila állítása szerint, csak azért nem tettek feljelentést, mert nem remélték, hogy foganatja lesz.

Elképzelhető, hogy a sértett súlyos gerincfájdalmai enyhítésére az élettárs – akiről ugyan olyasmit hallottam, hogy nem tud injekciót beadni, mégis megpróbálkozhatott vele – illegális drogot alkalmazott, vagy legálisat nem megfelelő módon, s amikor az ebből adódott baleset miatt mentőt kellett hívni, támadás látszatát keltve leplezték a szabálytalanságot. Ha Bene Krisztián bűnössége bizonyított lenne, az kizárná ezt az eshetőséget. Azonban nem ez a helyzet. Folyt valaha vizsgálódás ezen a szálon? Másrészt a lábai alá csizmát helyező elkövető szándékát félreérthette a sértett, az nem feltétlen a sértett gerincbetegségének ismeretén alapuló figyelmesség volt, hanem esetleg csak a test mozgatásának, átfordításának megkönnyítését szolgálta. Betegmozgatási rutinnal ugyan Bene Krisztián is rendelkezhet, de más kórházi alkalmazottra, egykori alkalmazottra, vagy effélére is gondolhatunk. Az illető a főigazgatóval való házasságon kívüli kapcsolata idején figyelhetett fel a sértettre, s könnyen helyezhetett el bizonyítékokat Bene Krisztiánra terelve a gyanút. Vallási fanatikus elkövető indítéka lehetett a paráznák megbüntetése. Ezt a szálat is meg kellett volna vizsgálni.

Bene bűnösségére vonatkozólag nincs lényeges hitelt érdemlő bizonyíték. A sértett adópapírját alighanem szabályos eljárás keretében találták meg Bene Krisztián munkahelyi íróasztalában. Erre az adópapírra alapozza a jogi képviselő, hogy Bene Krisztián kapukulccsal rendelkezett a társasházhoz, ahol a sértett lakott. Aki adópapírt lop az persze más gaztettre is képes, éppen ezért feltehetőleg az adópapírt sem Bene lopta valami rejtélyes perverz vágya kielégítése céljából (adóbevallást kitölteni szerelmének), hanem valaki oda csempészhette, hogy Benére terelje a gyanút. Felfoghatatlan, miért esett az adópapírra az illető választása, de a jogi képviselő tőle telhetőleg ügyesen felhasználta a bizonyítékot.

Figyelmeztetés az ügyészségnek

Bene Krisztián ártatlan, a vád hamis

Az E-papír rendszeren keresztül hivatalos figyelmeztetést intéztem a hamis vád és a manipulált felismerésre bemutatás lefolytatása során elkövetett kötelességszegés eltussolásán munkálkodó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez:

Tárgy: Bűnügy eltussolásának kísérlete bűnpártolás

Tisztelt Nyomozó Ügyészég!

Panaszom beadása óta nem kaptam információt az ügyről. Felhívom figyelmüket, hogy bűnügy eltussolásának kísérlete bűnpártolás. Szükség esetén rendelkezésükre állok, bár úgy látom, minden általam ismert tényt feltártam, és minden információ - legalábbis nyomozás útján - rendelkezésükre áll a "lúgos orvos" ügyben a felismerésre bemutatás során történt kötelességszegésre, és az érvénytelen felismerésre bemutatás érvényesnek való feltüntetésével megvalósított hamis vád bűntettére vonatkozólag.

Tisztelettel:

Radnóti László

Bene Krisztián ártatlan

Hamis vád a "lúgos orvos" ügyben

Gál András, a sértett jogi képviselőjének médiahadjárata nyomán a Dreyfus ügyhöz hasonlóan tisztességtelen eljárások eredményeként ítélték el Bene Krisztiánt. Ez ügyben nyílt levelet intéztem Áder János köztársasági elnökhöz, Darák Péter főbíróhoz, valamint Ribai Csillához, a Fővárosi Ítélőtábla elnökéhez. A nyílt levélben részletesen kifejtettem, hogyan ítélték el Bene Krisztiánt tisztességtelen eljárásban bűnösségének érvénytelen felismerésre bemutatáson alapuló, valamint két további érvénytelen bizonyítása alapján. Perdöntő kérdés a felismerésre bemutatás érvénytelensége.  Gál András a bíróság előtt némileg finomabb megfogalmazásban, de a lényeget tekintve hitvány szolgalelkű kötelességszegéssel rágalmazta az ügyet korábban elégtelen bizonyíték miatt szakmailag indokoltan ejtő ügyészeket. Az ügyészség megrágalmazása azért lényeges, mert Gál András ezt is arra használta, hogy nyomást gyakoroljon az ügyészre és a bíróságra. A sértett számára nem kielégítő ítélet esetén s a sértett jogi képviselőjének újabb médiahadjáratára számíthattak, és az ügyészséget értekhez hasonló rágalmakra. A Fővárosi Főügyészség és a rendőrség érintettsége folytán elfogult. Ibolya Tibor főügyész Pesti Srácoknak adott interjúban a Kúria végzését kritizálva, miszerint amennyire ismeri az eljárást, minden bizonyíték rendelkezésre állt ahhoz, hogy a Kúria meg tudja hozni a határozatát, mégis a hatályon kívül helyezés mellett döntöttek, törekedett nyomást gyakorolni a bíróságra Bene Krisztián elítélése érdekében. Az érvénytelen felismerésre bemutatást és média befolyását a rágalmazó Gál András arra használta, hogy törvénytelen módon, hamis vád alapján börtönbe juttassa az – általa bűnösnek vélt – ártatlan Bene Krisztiánt. Azt, hogy hamis a vádja nem feltétlen fogta át tudatával.

 

 

Érvelésem a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényen, továbbiakban Be. és a 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendeleten, továbbiakban Nyor. alapul. A felismerésre bemutatás érvénytelenségét a megismételt másodfokú eljárás ítéletének a bírósági határozatok gyűjteményéből általam letöltött anonimizált változata segítségével bizonyítom. Az érvénytelenséget így többek közt a Ujvári bíró elnökölte tanács is megállapíthatta volna, de nem tette, amint még további tucatnyi jogász - köztük szép számmal köztiszteletben álló bíró - szellemi képességeit is meghaladta ez a feladat. Gál András, sértetti jogi képviselő rágalmazására nézve alapvető bizonyíték a perbeszéde, aminek nem hiteles, de a tárgyalásról való emlékeim szerint megbízható leiratát az A nem az nem blogon találtam meg.

bemutatas.jpg

A felismerésre bemutatásra várakozás során a tanúnak lehetősége nyílt az ügyvédje társaságában várakozó Bene Krisztián megszemlélésére. Ezáltal a felismerésre bemutatás megsérti a Nyor. 44. §-át, miszerint a felismerésre bemutatást olyan körülmények között kell megtartani, amelyek a felismerő befolyásolását kizárják, valamint a 45. § (3) pontját, miszerint nem szabad felismerésre bemutatni azt a személyt, akit a felismerő személy a nyomozási cselekmények végrehajtása során láthatott. A 45. § (3) megfogalmazása nem ideális, mondhatja valaki, hogy a várakozás nem tartozik a nyomozási cselekmény végrehajtásához. Azonban látni fogjuk úgyis, hogy a várakozás során a tanú által látott Bene Krisztián bemutatása a felismerő befolyásolását, így a 44. § megsértését jelentette, a 45. § (3) pedig éppen a tanú által nyomozási cselekmény során látott személy bemutatásának tilalmával korlátozza a tanú befolyásolását (valójában a 44. § általánosabb követelményét konkretizálva. Azért helyes a várakozás során látott személyekre is kiterjesztve értelmezni a bemutatás tilalmát, mert ellenkező esetben a nyomozók intézhetik úgy, hogy a várakozás során megmutatva a tanúnak a gyanúsítottat elkerüljék a 45. § (3) megsértését. Ennek persze nincs nagy jelentősége, mert a tanú befolyásolása sérti a 44. §-t. Mielőtt rátérnék a tanú befolyásolásának bizonyítására, megjegyzem, hogy a 44. § a befolyásolást általánosságban kívánja kizárni, szándékosságától függetlenül. Ez így helyes, hiszen a befolyásolt tanú általi azonosításnak nem adhatunk hitelt, függetlenül attól, hogy szándékos volt-e a befolyásolás. Mindazonáltal esetünkben volt indítéka a nyomozóknak a tanú befolyásolására. Ekkor már a sértett akkori jogi képviselője keményen nyomást gyakorolt a nyomozás eredményessége, és a vádemelés érdekében, azonban az idő múlt, már 9 hónap eltelt azóta, hogy az idős – a megismételt másodfokú eljárás idején a szellemi leépülés enyhe kezdeti stádiumában lévő – tanú látta a tettest. Alig értékelhető személyleírást adott, az utóbb feledhetetlennek nyilvánított kék szemeket sem említve. Bár lehet, hogy ez is a nyomozók manipulációjának a része. Ha említette a tanú a tettes kék szemét, akkor – tekintettel arra, hogy ebből a szempontból a gyanúsított és a tettes személyleírása egyezett 3 további kék szemű férfit kellett volna a bemutatásra kiválasztani. Persze ez sem megoldhatatlan feladat, ám a felismerésre bemutatásról készült fényképet elnézve, a nyomozók igyekeztek a feladatukat maguknak, a tanúnak pedig a „felismerést” megkönnyíteni.

Ujvári bíró a megismételt másodfokú eljárás ítéletének indoklásában, az anonimizált változat 68. oldalán következőképp számol be a tanú és a vádlott találkozásáról:

 

7. sz. tanú a rendőrség aulájában is látta a terheltet. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, hogy erről a tanú maga tett említést a felismerésre bemutatás utáni kihallgatásakor, előadta, hogy amikor megérkezett, az aulában több személy, legalább nyolcan várakoztak és közülük egy télikabátban, sálban lévő ember nagyon méregette őt, látta, hogy megismerte, hogy tudja, hogy találkozott már vele. Ekkor egymásra néztek és megismerte azt a férfit, aki a lépcsőházban mellette elhaladt. Mivel a személy felismerte a tanút és a tanú felismerte a személyt, máshonnan nem emlékezhetett rá (nyomozati iratok 903. oldal). Ezt megismételte a pótnyomozás során is (pótnyomozati iratok 87. oldal). Az elsőfokú eljárás során elmondta továbbá, hogy arra nagy hangsúlyt fektettek, hogy ne lássák egymást, véletlen volt, hogy akkor meglátták egymást (elsőfokú iratok 15. számú jegyzőkönyv 15. oldal). Ezt a hatóságoktól független, véletlen találkozást erősítette meg a megismételt másodfokú eljárásban tett nyilatkozata is, miszerint meg is lepődött, hogy miért vannak ott egyszerre, mert arról volt szó, hogy nem fogja tudni, hogy ő ki és nem találkozik vele (Fővárosi Ítélőtábla 16.Bf.212/2017/48. számú jegyzőkönyv 23. oldal).” (Kiemelés tőlem. - R.L.)

A bíró – csakúgy, mint a sértett vallomását illetően – a felismerő tanú minden szavának is hitelt ad, ám szempontunkból csaknem teljesen irreleváns a szándékosság kérdése. A nyomozók kötelességszegése miatt a felismerésre bemutatás érvénytelen. Ez a lényeg, és be is látjuk.

A továbbiakban tegyük fel, véletlen, s nem gondos szervezés eredménye volt a találkozás! Bár a felismerő tanú befolyásolásának az Egyesült Államokban Oklahoma showup néven ismert változatában (Lawrence Taylor, Eyewitness Identification (Charlottesville, VA; Michie Co, 1982)) a nyomozók éppen úgy intézik, hogy a felismerő tanú a gyanúsítottal történő „véletlen” találkozás során a körülményekből az illető gyanúsított mivoltára következtethessen. Ha a tanú motivált a felismerésre bemutatás „sikerét” illetően, és nem túl tudatos, vagy nem túl kényes az ízlése, akkor hajlamos lehet kiválasztani a gyanúsítottként azonosított személyt a felismerésre bemutatáskor.

Most vizsgáljuk meg sikerült-e kizárni a felismerő tanú befolyásolását! Mérlegeljük mindenekelőtt a tanúnak Bene Krisztián aulában történt felismerésére vonatkozó állításait! Ha ezeket elfogadjuk, akkor a voltaképpeni felismerésre bemutatással kapcsolatban nincs okunk kételyre, hisz az azonosítás korábban megtörtént. Csakhogy nem adhatunk hitelt a tanú azon állításának, miszerint az aulában felismerte volna Bene Krisztiánt, mivel a tanú viselkedése nem ezt valószínűsíti. Ha felismerte Bene Krisztiánt, azt nem kellett azonnal bejelentenie. Ez veszélyes lehetett volna, amennyiben Bene Krisztián lett volna a tettes. Azonban a tanú, mint az ítélet indoklásából idézett szakaszban kiemeltem csak a felismerésre bemutatás után említette az aulában történt felismerést, miután Bene Krisztián ügyvédje azt javasolta neki, hogy forduljon ügyvédhez. Ezt az alig burkolt fenyegetést a tanú úgy foghatta fel, hogy az ügyvéd is felismerte, s ezek után persze jobbnak látta a tanú, ha maga tesz említést az aulában történt találkozásról. Ha csak találkozást említ felismerés nélkül, az nyilvánvalóan aláásta volna a felismerés hitlét, azonban azt nem vonom kétségbe, hogy a két férfi véletlenül magára vonta a tanú figyelmét az aulában. Lehet, hogy ebben Bene Krisztián kék szemeinek is szerepük volt, amikről a tanú nem győz áradozni. S utólag már úgy emlékszik vissza a tanú, hogy felismerte, mert úgy érzi, hogy fel kellett ismernie. Valójában nagyon mondvacsináltnak tűnik az, amit itt felhoztam a tanú mentségére, de lehet egy komolyabb mentsége, ha mégis felismerni vélte az aulában Bene Krisztiánt tettesként. A nyomozók alaposan kioktatták arról, hogy nem szabad találkoznia a bemutatandó személyekkel, talán még azt is tudta, hogy a nyomozási cselekmény végrehajtása során a tanú által látott személyt nem lehet bemutatni, s a felismerésre bemutatás sikere érdekében hallgatott a találkozásról. Be kell látnom, ez így se hangzik túl jól. Nem nagyon találok mentséget a tanúnak. Talán még az is elképzelhető, hogy el akarta mondani korábban is, de belefojtották a szót. Ez elég lehet ahhoz, hogy megóvja az idős tanút a hamis tanúzás vádjától, de nem alapozza meg, hogy hitelt adjunk az aulában történt felismerésre vonatkozó kétes állításának. Feketén-fehéren arról van szó, hogy mivel alibit nem sikerült bizonyítania Bene Krisztiánnak, nem zárható ki teljesen a bűnössége. Ha bűnös, akkor minden bizonnyal találkozott a tanúval, s akkor az felismerhette. Ha Bene Krisztián ártatlan – amit igen valószínűnek tekinthetünk bűnösségének bizonyítására tett ötszöri sikertelen kísérlet után –, akkor a tanú téved. Mindenesetre az aulában történt felismerésre vonatkozó állításnak nem adhatunk hitelt. Egy biztos, hogy a tanú nem megbízható. Ha állításával ellentétben nem ismerte fel Bene Krisztiánt az aulában, akkor azért, ha pedig felismerte, akkor azért, mert nem számolt be erről időben, csak a szabályellenesen lefolytatott felismerésre bemutatás után.

A megismételt másodfokú eljárás jegyzőkönyvének az aulában történt találkozásra vonatkozólag a bíró által hivatkozott helyének tájékán az is megtalálható lesz, amikor a tanú beszámolt róla, hogy a az aulában a felismerésre bemutatásra várakozó Bene Krisztiánt egy férfival látta szót váltani, aki hivatalos minőségben jelen volt a felismerésre bemutatáson, s akit végül Bene Krisztián ügyvédjeként azonosított. Tekintettel arra, hogy az aulában történt felismerés meséjének nem adhatunk hitelt, Bene Krisztián bemutatása pillanatában a következőket fontolhatta meg a tanú: ezt az ismeretlen férfit egy másik férfi társaságában látta az aulában, aki most hivatalos minőségében van jelen. Gondolhatta volna a tanú, hogy Bene Krisztián bemutatásra kijelölt rendőr, s elbeszélgetett nyomozó kollégájával, aki most hivatalos minőségben van jelen. Az egyszerű emberek sem egyformák, de igen valószínű, hogy a tanú nem ezt gondolta, hanem az átvillanhatott az agyán, hogy a gyanúsítottat látta ügyvédje társaságában. Levonhatott árnyaltabb következtetés is, de számunkra elegendő, hogy a találkozás következtében erre a következtetésre juthatott, s mivel a sértett iránti együttérzés, s a kezdődő szellemi leépüléssel folytatott küzdelme erősen motiválta „sikeres” felismerésre való törekvését, az annak idején teljesen jelentéktelennek tűnő futó találkozás – a lépcsőházi találkozáskor látott személy iránti figyelmét az illető szokatlannak mondható maszkos felszerelése mellett tényellentétes köszönése keltette fel – halványuló emlékeit gyorsan átértékelte. Eszébe jutott, hogy a lépcsőházban látott személy is kék szemű volt, s csakhamar kialakult a meggyőződése, hogy éppen Bene Krisztián – valóban egyéni árnyalatú – kék szemét látta. Látjuk tehát, hogy a tanút úgy befolyásolhatta az aulában való találkozás, hogy a gyanúsítottat akkor is felismerni vélje, ha valójában sem az aulában, sem pedig a felismerésre bemutatáskor valójában nem ismerte fel. Így a felismerésre bemutatás lefolytatása a Nyor. 44. §-ba ütközött. A Be. 78. § (4) szerint nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. A jogszabállyal ellentétes mód pedig tiltott, különösen akkor, ha ez a jogszabálysértés – mint esetünkben – kihatással van a bizonyíték tartalmára.

A nyomozók egyszerű biztonságos protokoll alkalmazásával – a tanút a bemutatandó személyek érkezésére megszabott időintervallumnál korábbi, attól időben elválasztott időintervallumban való érkezésre felszólítva, érkezésekor fogadva, s időben szeparált helységbe vezetve, s a bemutatásra kerülőket figyelmeztetve, hogy az érkezésükre kijelölt időszak kezdetéig kerüljék el az épületet – gondoskodhattak volna róla, hogy a tanú bemutatandó személlyel való találkozása a résztvevők együttműködése esetén elkerülhető legyen, s ha valamelyik résztvevő fegyelmezetlen magatartása miatt mégis létrejön – például a tanú késése miatt –, akkor az illető felelőssége megállapítható legyen. A tanú mégis arról számolt be, hogy véletlennek tulajdonították a találkozást. Gondos szervezés mellett nem lehetett véletlen. Ha tehát a nyomozók teszik a kötelességüket, amit a felismerésre bemutatás Nyor. szerinti lefolytatása rájuk rótt, akkor résztvevők együttműködése esetén nem történik ilyen találkozás, ellenkező esetben pedig megállapítható a felelős. A tanú beszámolója szerint – ő nem hiteles forrás, ellenőrzendő a nyomozati iratokban – nem így történt, tehát a nyomozók kötelességszegést követtek el, esetleg az őket irányító ügyész is.

Ami a hamis vádat illeti, a Btk. 268. § (1) b) szerint, aki más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A felismerésre bemutatás eredményét kísérte az érvénytelenségét bizonyító jegyzőkönyv az aulában történt találkozásról. Ez enyhíti a nyomozók hamis vádban való bűnösségét. A hamis vád bűntettét tulajdonképpen azok a jogászok is megvalósították, akik a felismerésre bemutatást mégis érvényesnek tüntették fel. Ez nem egyszerűen a bíróság félrevezetése. Valóban hamis vádról van szó. Azonban a Btk. szerint a bíróság félrevezetése róható fel nekik. Amint a mellékelt nyílt levélből kiderül, Bene Krisztiánt bűnösségének három érvénytelen bizonyítása alapján tisztességtelen eljárásban ítélték el, megfosztva az alaptalanul hamisnak minősített alibijére alapozott érvelés elleni védekezés lehetőségtől. S a Kúria jogerős ítéletet hozó tanácsa sutba dobva az ártatlanság vélelmét kezdettől bűnösnek tekintette Bene Krisztiánt az új Be. 615. § alapján összhangzó ítéletekre hivatkozva, s megtagadta az érdemi jogorvoslatot, amit az EJEE szerinti alapvető jog (tisztességes eljáráshoz való jog) sérelme alapozott meg

Gál András perbeszéde 4. szakaszában úgymond „védelmébe vette” a nyomozás hiányosságai miatt megalapozott vádemelés lehetőségének hiányában az ügyet szakmailag indokoltan ejtő ügyészséget, valójában azt állítva, hogy a szolgalelkű ügyészség kötelességszegést követett el magas beosztású politikus elithez tartozó rokonának bűncselekményét kendőzve: 

"Mindenki kerek-perec megkérdezi, hogy ugye ez nem véletlen? Rákérdez mindenki arra, hogy szerintem ezt az ügyet másképp kezeli-e az ügyészség, mint azokat, ahol nem prominens állami vezetők rokona a vádlott?",

majd így fejezi be:

"Jelen ügyben a sértett nevében is mondom, úgy érezzük, hogy mindvégig cserben hagyott minket az ügyészség, nem éreztük azt a gondosságot, amit egyébként, más ügyekben lehet érezni. Mindegy, hogy jól éreztük-e vagy sem, szerintem baj, hogy így érezhettük. És mindegy, hogy mit sejthettünk amögött, hogy miért hagy minket cserben az ügyészség!! Ki se kell mondjam annak a két magas beosztású állami vezetőnek a nevét, akik a vádlott közvetlen családtagjai. Itt a teremben ezt mindenki tudja. Gondolom ezért érdekes ez az ügy az Euronewsnak, akitől majd szépen átveszi a komplett Európai sajtó.

És akkor ha ezeket mind elmondom, miért kell védenem mégis az ügyészséget? Hát azért, mert végül csak újraindították a már megszüntetet nyomozást a sértett panasza nyomán, csak vádat emeltek, csak bűnösségre mondott vádbeszédet az ügyész elsőfokon és csak fellebbezett a példátlanul enyhe büntetés miatt, ha nem is rögtön, de a törvényben meghatározott 3 napon belül, amivel megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a másodfokú bíróság a korábbi ítéletnél súlyosabb büntetést állapíthasson meg. Be. 354.§.”

Az ügyvéd erkölcsi alapállására jól rávilágít, amikor azt latolgatja, hogy a sértett hazudhatna is:

b) Ha igaz lenne a vádlott és védőjének kétségbeesett összeesküvés-elmélete, hogy a sértett a bosszúvágyától hajtva akarja a vádlottra kenni a bűncselekményt, akkor annál nem lett volna egyszerűbb ezt megtennie, mint ezen a kulcscsomó felismerésen, azt kellett volna mondania, hogy igen, ez az én kulcscsomóm. Ha ezt mondta volna, akkor arra lehetetlen lett volna a vádlottnak bármit is kitalálnia, bár nyilván valamit akkor is kitalált volna. Mivel addigra a sértett a lakása összes kulcsát már lecseréltette, így ez az állítása egyrészt teljességgel ellenőrizhetetlen lett volna, másrészt ennél egyértelműbb bizonyítékot nehezen lehetett volna elképzelni arra, hogy a vádlott járt aznap a sértett lakásában. A sértett azonban ehelyett igazat mondott.”

Pedig hazudhatott volna is.

A védelemhez való jog megsértése "lúgos orvos" ügyben

Ujvári bíró ne bíráskodhasson többé!

A "lúgos orvos" ügy megismételt másodfokú eljárásában Ujvári megsértette a vádlott védelemhez való jogát az ítéletben az alibi hamisságára következtetve, annak alapján kimondva a vádlott szavahihetőségvesztését, végül egy elképesztő fordulattal a hamisnak minősített alibi alapján - nemes egyszerűséggel a vádlotti védekezés egészére tekintettel - a vádlott bűnösségére következtetve. Ezeket a következtetéseket az eljárás során az ítélethirdetésig senki sem említette. Így a vádlottnak nem volt módja védekezni alibije hamisnak minősítése ellen, szavahihetőségvesztése ellen, a bűnösség itt kifogásolt bizonyítása ellen,  valamint szavahihetőségvesztésének felhasználása ellen egyéb bizonyításokban. Megjegyzendő, Ujvári a vádlott bűnösségére nem adott érvényes bizonyítást. Erről bővebben itt olvashatsz.
Az ilyen eljáráshoz nincs szükség védőre, de még a vádlott jelenlétére sincs szükség. El lehetett volna hagyni az egész ceremóniát, s rögtön az ítélettel lehetett volna kezdeni.
Ami a kifogásolt állításokat illeti, azok megtalálhatóak az ítéletben a 60. oldalon:

 

"A bírói mérlegelésre vonatkozó általánosan elfogadott rendező elv szerint, amennyiben a vádlotti szavahihetőség megdől, az általa előadottakra ítéleti tényállás nem alapozható.

Vallomásának csupán azon részei fogadhatóak el, amelyeket más, hitelt érdemlő, a bíróság által aggálytalannak ítélt bizonyíték megerősít. Az előterjesztett alibit nem csak annak önellentmondásossága döntötte meg, hanem az is, hogy annak hitelt érdemlőségét egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá.

Az elkövetési időre a vádlottnak nincs igazolt alibije. Önmagában az elkövető kilétének igazolására az alibi megdöntése - általánosságban - nyilvánvalóan nem alkalmas. Jelen ügyben azonban a vádlotti védekezés összességére figyelemmel kizárható, hogy a hamis alibi előadása ne az általa megvalósított bűncselekmény leplezését szolgálta volna."


Amit említésük elmulasztásáról írtam, azt valóban bizonyítás nélkül állítom, de végighallgattam a tárgyalássorozatot. Ujvári mentse tettét, ha tudja! Ilyen bírókra nincs szükség.

Nyílt Levél Áder János köztársasági elnökhöz, Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez, és Ribai Csillához, a Fővárosi Ítélőtábla elnökéhez

A Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria tisztességtelen eljárása "lúgos orvos" ügyben

A legóvatosabb bűnözők is hagynak maguk után nyomokat. Bár adott esetben nehezítette a nyomozók feladatát, hogy a támadójának vakon engedelmeskedő sértett nem próbált védekezni, kiáltozni, s nem tett kísérletet a támadó személyazonosságának felfedésére. Lehet, hogy óvatosságának köszönheti életét, de meglehet, hogy kis bátorsággal ép bőrrel megúszhatta volna a támadást. Mindig van esély a bűncselekmény felderítésére. Azonban előfordul, hogy hanyagságból a nyomozók eljátsszák ezt az esélyt, vagy a cselekmény fontos mozzanatai a legkörültekintőbb vizsgálat dacára kideríthetetlenek. Ilyenkor a bölcs bíró törekedve a végsőkig elmenni a valóság megismerésében, végül szükség esetén, amíg jobb megoldás nincs elfogadja a megismerés aktuális korlátait.

Az is hiba ha a bűnüldözés nem tárja fel a feltárhatót, illetve az igazságszolgáltatás nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, mint például a vörös iszap ügyben. Azonban a jogászoknak is helyes lenne a hippokratészi eskühöz szerint esküdni: Primum non nocere. - Először is nem ártani. Úgy értve persze, hogy a bűnös igazságos büntetése természetesen nem árt az igazságosságnak.

Amikor Pistoriust büntetését szándékos emberölésnek megfelelően súlyosbították, akkor az ártott az igazságosságnak, Pistorius valójában pszichiátriai kezelésre szorul a hebehurgya lövöldözésre való hajlama miatt. Arról mindenesetre szó sincs, hogy barátnője meggyilkolásának szándékossága bizonyított volna. Lehetséges, hogy valóban egy feltételezett behatolótól való félelem okozta pánik hatása alatt cselekedett. Nem ártatlan, a korábbi 6 éves ítélet indokolt lehetett, ha egyáltalán beszámítható volt.

Közérdekű ügyben intéztem nyílt levelet Áder János köztársasági elnökhöz, Darák Péterhez, a Kúria elnökéhez, és Ribai Csillához, a Fővárosi Ítélőtábla elnökéhez, hogy védelmezzék az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE) meghatározott alapvető jogainkat, s őrködjenek az igazságszolgáltatás törvényessége felett.

A "lúgos orvos" ügy megismételt másodfokú eljárásában Bene Krisztiánt a sértett jogi képviselőjének médiahadjárata által befolyásolt tisztességtelen eljárásban szabálytalan felismerésre bemutatás során történt érvénytelen azonosítás és bírói tévedések sora alapján ítélték el a Kúria végzésében megfogalmazott óhajnak lényegében megfelelően, bár a végzés formálisan nyitva hagyta a lehetőséget a felmentésre is. Médiaítélet született. A felismerésre bemutatásra való várakozás során a rendőrség aulájában lehetővé tették a tanúnak, hogy gyanúsított mivoltára utaló körülmények közt - a felismerésre bemutatáson hivatalos minőségében megjelenő ügyvédje társaságában szemlélje meg Bene Krisztiánt. A felismerésre bemutatáskor a fénykép tanúsága szerint ezek után aligha okozott nehézséget a tanúnak a nyomozók gyanúsítottjaként azonosított személy kiválasztása.

bemutatas.jpg

A tanú sértettel való együttérzése és hanyatló szellemi képességeivel folytatott küzdelme szolgáltattak motivációt a sikeres felismeréshez, illetve Bene Krisztiánnak a 9 hónappal azelőtti jelentéktelennek vélt lépcsőházi találkozáskor felületesen észlelt ismeretlen férfivel való azonosításához.

Végighallgattam a lúgos orvos ügy megismételt másodfokú eljárásának tárgyalássorozatát a védőbeszéd kivételével. Meghallgattam a sértett kontár jogi képviselőjének zagyválását is, amin Ujvári bíró ítéletének indoklásában a vádlott bűnösségének 2. és 3. bizonyítása alapult. Ujvári pusztán a ketamin használatának "humánus" gesztusából és a tettes kék szeméből le tudná vezetni Bene Krisztián bűnösségét. Ez a 3. bizonyítás lényege. A bíró úr talán nem tudja, hogy nemi erőszakolók is használnak ketamint és midazolámot egy ENSZ útmutató tanúsága szerint. Ujvári az alibi igazolás kudarcára alapozott első bizonyítással együtt mindössze három érvénytelen bizonyítást adott a vádlott bűnösségére. Kell-e több? A Kúria jogerős ítéletet hozó tanácsa elfogadva a bűnösség érvénytelen bizonyítását bűnösnek tekintette a vádlottat a bűnösség érvényes bizonyítása nélkül, megsértve az ártatlanság vélelmének elvét, s megtagadta az érdemi jogorvoslatot. A Dreyfus ügyhöz fogható jelentőségű ítélkezési hibasorozatot produkált súlyos beteg igazságszolgáltatásunk. Az igazságszolgáltatás törvényességének helyreállítására irányuló minden kísérletemre az ügyészség, a rendőrség, a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria részéről elutasítás volt a válasz. Elkerülhetetlenül szükségessé vált, hogy alaposan megfontolt határozott intézkedéseket tegyen a köztársasági elnök az igazságszolgáltatás törvényességének helyreállítása, és szakmai színvonalának a korszerű követelményeknek megfelelő fejlődése érdekében.
 

süti beállítások módosítása